Jogi nyilatkozat
Szerzői jogok
A Carillon Ventures Kft. balatoncollection.hu honlapja szerzői jogvédelem alatt áll. A www.balatoncollection.hu honlapján található szöveges részek, képek, grafikák, animációk és hang fájlok, valamint környezetük és a honlapon található egyéb szellemi alkotások jogilag védettek, és azok a szellemi alkotásokra vonatkozó jogszabályokban biztosított védelmet élvezik. Ezen alkotásokat – balatoncollection.hu előzetes írásos engedélye nélkül – nem lehet felhasználni, illetve más honlapon nem lehet megjeleníteni.
A Honlapra feltöltött tartalom, a Honlapon megjelenő bármely – akár formálisan levédett, akár jelenleg levédés alatt álló, akár még be sem jelentett vagy formálisan le nem védett - szellemi tulajdont (védjegy, ipari minta, szerzői mű, stb.) – valamint a Szolgáltató által létrehozott valamennyi szellemi alkotás, így különösen a hozzá tartozó dokumentáció, reklámfilm, spot, valamint szövegek, reklámszövegek, szlogenek, grafikák, koncepció, vagy annak jellemző eleme, a koncepció alapján készített terv, vázlat, bármilyen grafikai, vagy tipográfiai megoldás, ötlet,audio-,video anyag stb. (”Szellemi Alkotás”) Szolgáltató, vagy harmadik személyek kizárólagos szellemi tulajdonát képezi, és azok valamennyi szerzői – személyhez fűződő és vagyoni – jogának jogosultja. A Honlapra feltöltött tartalom, Szellemi Alkotás szerzői jogi védelem alatt áll. A Honlapra feltöltött tartalom, Szellemi Alkotás jogosulatlan használata szerzői jogot, védjegyjogot és más jogokat is sérthet. Tájékoztatjuk, hogy Ön nem szerez semmilyen jogot a tartalomra, Szellemi Alkotásra nézve, és a Honlapra feltöltött tartalmat csak az itt engedélyezett módon használhatja fel. Minden, itt nem szabályozott felhasználási mód a Carillon Ventures Kft. előzetes írásbeli engedélyéhez van kötve. Ön köteles megtartani valamennyi szerzői jogi és egyéb kizárólagos jogra vonatkozó, a tartalomhoz kapcsolt jogkezelési adatot minden, az Ön által a tartalomról készített másolaton. A Honlapra feltöltött tartalmat tilos adásvétel, jogátruházás, engedményezés, felhasználási engedély, alfelhasználási engedély tárgyává tenni, továbbá tilos a Honlapra feltöltött tartalmat - az alábbiakban meghatározott letöltésen túlmenően - többszörözni, módosítani, nyilvánosan előadni, átdolgozni, terjeszteni vagy azt bármilyen más módon nyilvános vagy kereskedelmi célra felhasználni. A Honlapra feltöltött tartalomnak bármely más honlapra feltöltése, vagy számítógépi hálózatba való bármely célra történő betöltése kifejezetten tilos.
A Honlapon felhasznált tartalmak és fotók, Szellemi Alkotások szerzői jogvédelem alatt állnak, a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni, figyelemmel a regisztrálást követően jogszerűen igénybe vevő felhasználásokat. Amennyiben felvilágosítást szeretne kapni arra vonatkozóan, hogyan kaphat engedélyt a Carillon Ventures Kft- től a Honlapra feltöltött tartalom használatára vagy a honlapját a Honlaphoz szeretné csatolni, a következő címre írjon: hello@balatoncollection.hu
Amennyiben Ön megsérti a jelen Használati Feltételek bármely részét, azonnal megszűnik az Ön engedélye a Honlap tartalmához való hozzáférésre és azonnal meg kell semmisítenie minden, a Honlapra feltöltött tartalomról készített másolatot. Honlapunk elemei szerzői jogi, továbbá védjegyjogi, továbbá a tisztességtelen versenyt tiltó jogi védelem alatt állnak, azokat sem egészben, sem részben, semmilyen módon nem lehet másolni vagy utánozni, beleértve, de nem kizárólagosan a „framing” és a "tükröztetés" (mirroring) útján történő többszörözést is. A Honlapra feltöltött tartalom semmilyen részét nem lehet továbbközvetíteni, kivéve, ha minden egyes továbbközvetítéshez kifejezetten írásban hozzájárulunk. A jogellenes felhasználás a szellemi alkotásokra vonatkozó, polgári- illetve büntető jogszabályokban foglalt jogkövetkezményeket vonhatja maga után. A Carillon Ventures Kft. követelheti a jogsértés abbahagyását és kárának megtérítését.
Felhasználói jogok
A felhasználó tájékoztatást kérhet személyes adatai kezeléséről, valamint kérheti személyes adatainak helyesbítését, illetve – a jogszabályban elrendelt adatkezelések kivételével – törlését.
A felhasználó kérelmére az Adatkezelő tájékoztatást ad az általa kezelt, illetve általa feldolgozott adatairól, az adatkezelés céljáról, jogalapjáról időtartamáról, az Adatkezelő nevéről, címéről (székhelyéről) és az adatkezeléssel összefüggő tevékenységéről, továbbá arról, hogy kik és milyen célból kapják vagy kapták meg az adatokat.
A felhasználó tiltakozhat személyes adatának kezelése ellen, ha – a személyes adatok kezelése (továbbítása) kizárólag az adatkezelő vagy az adatátvevő jogának vagy jogos érdekének érvényesítéséhez szükséges, – a személyes adat felhasználása vagy továbbítása közvetlen üzletszerzés, közvélemény-kutatás vagy tudományos kutatás céljára történik; – a tiltakozás jogának gyakorlását egyébként törvény lehetővé teszi.
Az Adatkezelő – az adatkezelés egyidejű felfüggesztésével – a tiltakozást köteles a kérelem benyújtásától számított legrövidebb időn belül, de legfeljebb 15 nap alatt megvizsgálni, és annak eredményéről a kérelmezőt írásban tájékoztatni.
A felhasználó jogorvoslati lehetőségei
A felhasználó jogainak megsértése esetén az Adatkezelő ellen bírósághoz fordulhat.
Amennyiben a felhasználó az Adatkezelőnek a felhasználó tiltakozásával kapcsolatos döntésével nem ért egyet, az ellen – annak közlésétől számított 30 napon belül a felhasználó ugyancsak bírósághoz fordulhat.
Az Adatkezelő a felhasználó adatainak jogellenes kezelésével vagy a technikai adatvédelem követelményeinek megszegésével másnak okozott kárt köteles megtéríteni.
Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az Carillon Ventures Kft. honlapján történő regisztrációval egyidejűleg Ön tudomásul veszi a személyes adatok védelméről és felhasználásáról szóló nyilatkozatunkban foglaltakat, és hozzájárul személyes adatainak a jelen nyilatkozatban szereplő módon történő kezeléséhez, illetve feldolgozásához.